Első közös külföldi geológiai tanulmányútján vett részt a CaveKids 2014 végén. Látszott az izgalom, hisz már a reptéren is mindenki időben ott volt ;) 

Feladtuk egyetlen közös nagypoggyászunkat, Bömbit, ami a sátrakon és polifoamokon kívül egy-két fontos közös cuccot is tartalmazott, meg olyat is, amit a kézipoggyászban nem engednek fel a repülőre.

Katzer és Anna tapasztalatának köszönhetően könnyedén és gyorsan túljutottunk az átvizsgálásokon is, és hamar a repülőgépen találtuk magunkat, ahol a felszállás után Katzerék táskájából előkerült kis Jägerekkel koccinthattunk Zudi orvossá válása ürügyén. Többünknek ez volt az első repülőútja is, így már maga az utazás is egy élmény volt.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 Larnaca-ba érve felvettük két bérelt autónkat és az éjszaka közepén meglestük a fordított kormány és közlekedés fortélyait. Kocsijainkon szép piros rendszámok voltak, így minden helyi tudta, hogy jobb, ha elsőbbséget adnak nekünk.

Az éjszakát a város szélén egy bokros pusztán töltöttük, melyen végigmenő út szélén 10 méterenként ki volt írva, hogy vadászni tilos. Reggel arra ébredtünk, hogy puskák dördülnek el sátraink mellett és töltények hullanak ránk, így kikászálódva megállapítottuk, hogy orvvadászok ide járnak ki kedvtelésből madarakra lövöldözni. Később megtudtuk, hogy Cipruson ez egy régi hobbi, mára pedig egy alapvető probléma. Például csak a 2011-es évi vonulási szezonban körülbelül 90000 madarak lőttek ki.

Egy kávé és egy helyi pékség finomságai után elautókáztunk a sziget délkeleti felére, ahol először megnéztük a tenger hullámai által kivájt abráziós barlangokat. Apály idején mezítláb kényelmesen végig lehetett sétálni a parton. Megismertük a leghosszabb barlang (kb. 15m) kis lakóját, egy fehér madarat, aki – ameddig meg nem zavartuk – nyugodtan üldögélt a sötétben egy párkányon.

Megállapítottuk, hogy tökéletes alvóhelyünk lesz a parkoló, de lefekvés előtt még elruccantunk a közeli országhatárhoz (vagy más néven a Zöld vonalhoz), ahol egy erre a célra felhúzott épületből nézhettük meg távcsövön át Famagusta-t, a szellemvárost. Az épületben megismertük a város történetét és sorsát görög-ENSZ szemszögből . A város jelenleg az Észak-Ciprusi Török Köztársaság része, ugyanis a törökök az országban bekövetkezett görög-ciprióta katonai puccs hatására és a török kisebbség védelmére hivatkozva katonai agressziót hajtottak végre Ciprus ellen és megszállták a sziget vonaltól északra eső területeit. A két állam között helyezkedik el az ENSZ ütközőzóna, ahova csak ők léphetnek be. Így vált Famagusta szellemvárossá, és így veszítette el az otthonát egy csomó ciprusi. Nem csak a határon élők, de mindkét államból a törökök és a görögök sokasága menekült át a neki szimpatikusabb oldalra. A fővárosban a zöld vonal mentén háztömbök százait ürítették ki. Ami érdekes, hogy Famagusta volt a sziget legnagyobb kikötővárosa és egyben az egyik legnagyobb és legérdekesebb városa is.

Visszaérve a barlangokhoz páran még tettünk egy kis sétát egy közeli domb tetejére, ahol a kilátás mellett ezzel a gyönyörű szoborral fotózkodhattunk, míg a többiek gyakorolták a pijjogást, amiből mi párat –elég nagy távolságból – meghallottunk.

Másnap reggel erőt vettünk magunkon, hogy a fürdésre épp alkalmas hőmérsékletű vízben megmártózzunk. Igen, itt még decemberben is lehet :)  - ugyanis kintlétünk alatt kb. 16-20°C volt az átlaghőmérséklet. Tegével ketten még le is vettettük magunkat kb. 8m magasból a többiek közé, akik közben hattyút utánoztak kezükkel.

 

Miután kiéltük magunkat bepattantunk az autókba, amikben hol felváltva Bölcsészválogatás vagy Prosectura szólt, és elindultunk a déli part mentén keletnek. Ebédidő tájt egy földúton kiszemeltük a nekünk megfelelő helyet és lementünk kajával a kezünkben egy kavicsos tengerpartra, ahol az ebéd elfogyasztása mellett jópár kilóval lettünk nehezebbek. A part szép nagy sima felületű fehér és fekete kavicsokkal volt tele. Innen hoztuk el a „falloszt” és „Itit” is akik most itt pihennek a polcomon a szobában.

Tovább haladva és egy homoklabirintuson végigszenvedve magunkat értünk este egy homokos tengerpartra, ahol sátorverés után egy kis sétát is tettünk a parton. Másnap már nagyobb túrára indultunk és megnéztük a parttól kezdve mintegy 3-400m távolságig húzódó sivatagos részt, amiben lehetett ugrálni, meg bambizni az állatok hátrahagyott lábnyomait. Megnéztük a közeli dombokat is, de a legyek hamarosan visszakergettek minket a partra, ahol megmártóztunk a vízben. Még egy kis szifon szimulátort is találtunk ahol páran a kövek közül kiúsztunk a „nyílt” vízre. 

 

A partról a közeli műúthoz visszaautózva bevetettük magunkat egy narancsültetvénybe és lelegeltük tartalmát. Volt narancs, mandarin, meg pamelo is, beraktároztuk magunkat egy hétre belőlük. Aztán tovább haladtunk keletnek, ahol meglátogattuk Afrodité születési helyét – a szikláját – amit ha körbeúszol, állítólag örökre fiatal maradsz. Az úszás után páran sziklamászásba vagy kavicsgyűjtögetésben vettünk részt. Lackóval megnéztük a többi sziklát is, egy hosszabb úszás keretében. Az egyik sziklában szépen látszottak olivin kristályok is.

 

Ezután kicsit visszaautóztunk Pissouri város partmenti részére bivakhelyet keresni és a elfogyasztani túránk egyetlen éttermi kajáját a „mezét”. A meze Ciprus legjellegzetesebb étele, ami egy étel összeállítás, benne mártásokkal, sajtokkal, salátával, hallal és húsokkal. A saláta fetasajttal és volt krumplisaláta is. Az egyik kedvencem nekem a halloum nevű sajt volt, amit megsütöttek, a másik pedig a citromlével megcsöpögtetett rántott tintahal volt. De volt még garnélarák, darált hússal töltött káposztalevél, két fajta sült hús, rántott hal miegymás. Egyszóval ez kicsit ilyen „ha mindent csak megkóstolok, akkor talán a végére jutok” című történet volt – már akinek ;)
Mi úgy is elcsomagoltattunk, hogy nekünk azért kevesebbet hoztak ki, mintha csak ketten ültünk volna be.

 

Az esti szállásunk a falu szélén volt, a tengerpart mellett magasodó 8-10m-es fal fölött. Akkor ültünk ki a partra és játszottunk „csendkirályt”, majd később pedig „gyilkosost”. Gyilkosozásból aztán hagyományt teremtettünk és a többi nap is csapattuk. Másnap, az ötödik napon, reggel kis kirándulást tettünk a parton mielőtt elhagytuk volna.      

 

Az ötödik nap első felét Páfoszban töltöttük a sziget nyugati szélén. A városban konkrétan akkor jártunk volna legjobban, ha beülünk az egyik utcában lévő 6 D-s moziba, mert az is többet nyújtott volna, mint a tengerparton található erőd, amiben nincs egy tájékoztató táblán kívül semmi, csak bezárt ajtók tömkelege. Rövidesen visszaültünk a kocsikba és felutaztunk a sziget északnyugati csücskében található Akamas területére, ahol egy „parakempingben ” parkoltunk le. Megnéztük a közeli tanösvényt és tanultunk egy kicsit a ciprusi növényekről és madarakról. Meglátogattuk Afrodité fürdőhelyét is és utána még egy jót túráztunk Afrodité ösvényén, amin útba esett a 370m magas Tis Sotiras hegy is. A hegyről a kilátás gyönyörű volt, útközben pedig húsevő növények meg kecskék övezték utunkat.

A parakempingbe visszaérve – amit azért hívtunk így, mert nagyrészt elhagyatott lakókocsikkal van teli – felvertük sátrainkat, majd belekezdtünk a vacsora után a gyilkosozásba. Ez már nehezebb volt, mint az előző este, hisz már kezdtük kiismerni egymást. Szegény Annát pedig minden kör elején kinyírtuk, mert már szokássá vált J 

 

A hatodik napon délelőtt ejtettünk egy sétát fürdőzéssel kombinálva a tengerparton, ahol útközben szép kis üregeket vájt ki a hullám ereje.

 

A nap nagy részét utazással töltöttük szerpentineken és hegyoldalakon, ugyanis a célpontunk a Tróodosz-hegység központja volt. A hegység kicsit más időjárással rendelkezik, mert hűvösebb és esősebb, mint a sziget többi része. Útközben elhaladtunk Olympus-hegy mellett, mely Ciprus legmagasabb pontja (1952m) és még egy kis sípálya is van ott, bár most csak pár hófolt volt. Napnyugta előtt, ami egyébként a szigeten igen korán bekövetkezett, még volt időnk megnézni a Kalidonia-vízesést, melyhez egy kis ösvény vezetett fel egy patak melett haladva. Joe-val ketten ugráltunk egy kicsit a köveken, Zudi meg majdnem kipróbálta milyen megfürödni a vízesés alatt.

A vízesés után beraktároztuk magunkat kandírozott gyümölcsökből és más magvakból a turisztikai központnál. Az éjszakát egy sóderes út egyik kanyarjában töltöttük.

 

Reggel a központhoz visszakocsikázva megnéztünk egy kis szabadtéri szobor és geológiai kiállítást, ahol Anna tolmácsolásában megismertük a helyben előforduló kőzeteket, köztük egy óriási pirittömböt is.

 

A köveken felizgulva elindultunk helyben is fellelni a köveket egy egész napos kirándulásra Troódosz felől indultunk el egy sóderes úton, ahol egyből elfelejtettünk letérni a turistaútra, és tovább mentünk, amíg nem ért véget az út. Az út végén egy bánya bejárata volt, ahonnan látszott alattunk a patak és tudtuk, hogy az jó fele megy. Kis noszogatás után beleegyeztek a többiek, hogy rövidítsünk erre, de ötletem – a szúrós bozótosnak köszönhetően - kudarcba fulladt. Az úthoz kiérve úgy éreztük magunkat, mintha egy nehéz szűkületen vergődtünk volna át.

Réka: "Végre kiértünk az útra!!! WÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!!!"

A turistaúton tovább haladva elkezdtük a különböző érdekes kövek gyűjtését. Gyűjtöttünk a harzburgitból és dunitból átalakult szerpentinitet, valamint az abból átalakult talkpalát is. Felfedeztünk a szerpentinithez hasonló zöld csíkokat köveken, ami azbeszt volt.

Leérve a műútra, túránk felénél megnézhettük kívülről az éppen felújítás alatt lévő Agios Nikolaos tis Stegis templomot, ami egyben a világörökség része is.

Innen már csak felfele kellett mennünk, vissza a hegyoldalban, először egy nagyobb sóderes úton elhaladván egy halnevelde mellett, majd miután megebédeltünk, letértünk egy kisebb ösvényre, amin elég meredeken haladtunk felfelé. Ahogy feljebb értünk és kezdett egyre kevésbé emelkedni, mindenki vette fel magára a ruháit, hisz a hőmérséklet 10 fok alá csökkent.  Sötétedésre értünk a kocsikhoz, amikkel gyorsan lementünk a hegyről kanyargós utakon, hogy megleljük az aznap esti szálláshelyet.

 

Az utolsó napunkhoz értünk. Reggel, még mielőtt nekivágtuk volna magunkat a fővárosnak, megnéztük az általam javasolt szálláshelyet egy bányató partján. A többiek szerint nem volt megfelelő, és még az is zavarta őket, hogy reggel 9-kor kezdetét vette ott egy katonai gyakorlat. Nem tudom mi a bajuk ezzel…. Ahogy behajtottunk odajöttek szólni és szépen megkértek, hogy hagyjuk el a területet.

1 óra múlva már Nikosiában parkoltunk le, amikor a már jópár perce eső mellett a jég is elkezdett esni, méghozzá egy-két perceg meggy nagyságúak is. A kocsikban ültünk remélve, hogy nem lesz kár bennük, szerencsére nem is lett. Az eső hol esett, hol nem, de végül valahogy mindig megúsztuk az elázást. Előbb meglátogattunk egy hamburgerest, majd pár utcát leróva elértünk a zöld vonalhoz, ami a város közepén egy pár háztömb széles ENSZ békefenntartás céljából elkerített rész. A határon átlépve az Észak-Ciprusi Török Köztársaságban találtuk magunkat, ahol az első dolog, amit láttunk az egy magyar nyelvű turisztikai tájékoztató volt. Elképedve olvastuk, hogy a nevezetességek között Famagusta is szerepel, mint megnézhető hely és még számos érdekes dolog. Elhatároztuk, hogy ha visszajövünk ide, legközelebb majd a másik oldalt is körülnézünk. 

A török oldalon volt a régi városközpont is, voltunk a Büyük Hanban, ahol kézműves árukat lehetett vásárolni. Páran beültek meginni egy török kávét is. Orsi ott tudta meg, hogy ő a „woman from paradise”.  Utána átmentünk egy közeli mecsethez, amit templomból alakítottak át, de nem mehettünk be, mert éppen ima volt odabent. A lányok kipróbálták a helyi WC-t, ahol különleges bánásmódban részesültek. Ezután bementünk egy vásárcsarnokba, ahol épp a helyi TV készített felvételt a bent játszó zenekarról.

 

Nicosiából elindultunk egy vihar közepette Larnaca-ba, ahonnan aznap este indult a repülőnk. Leautóztunk a tengerpartra, ahol egy parkolóban elkezdtük a cuccaink nagy részét egy kis kézipoggyászba sűríteni, a többit meg bele a Bömbibe. Aggódtunk egy kicsit a súlya miatt, mert tele lett pakolva nagy kövekkel, közte mindenkinek a saját falloszkövével is. Pár óra alatt végeztünk is. Egy kicsit kiültünk a partra egy éppen zárva lévő kávézó teraszán, később a székeket kivittük a partra és ott henyéltünk a környéken élő számos kóbormacska között.

 

A reptérre érve leadtuk autóinkat egy férfinak, akiről pár perc múlva már olyan tévhiteink voltak, hogy talán nem is ott dolgozik, csak el akart kötni egy kocsit. Bent a reptéren Katzer lemérte Bömbit, ami csak pár grammal volt könnyebb a súlykorlátnál, miután még tömtünk bele pár dolgot. Mi meg többször is belepróbáltuk kézipoggyászainkat egy erre kihelyezett rácsba, mert ott meg a nagyságát nézték. A becsekkolásnál csak Lackó táskáját nyittatták ki, mert nem látott át a röntgen a kövein. Visszafele jóval kényelmesebb repülőgépen utaztunk, már ami a térdeimet illeti.

Ez volt a mi felüdülésünk a tél elején. Érdekes volt visszajönni haza, mert ott kint mindenki kedves volt és segítőkész, míg itthon ahhoz képest eléggé pesszimista és negatív mindenki. 1 hétig csak az volt a legnagyobb problémánk, hogy megnéztünk egy erődöt, amiben nincsen semmi, vagy hogy melyik helyet nézzük meg vagy hagyjuk ki.
Az úton végig csak Katzer és Joe vezethettek, nagy köszönet nekik ezért!  Joe-ról megtudtuk, hogy neki is vannak Hegyi hajlamai, Orsi nem magázódik, Anna képes lenne az egész sziget összes kövét hazavinni, a mezénél a Konkoly oldalon megtörni látszott az a mondás, hogy egy mezét nem lehet végigenni.  Zudi pedig azért tanult és tette le az orvosi vizsgáját indulásunk napján, hogy később majd paradicsomot, oltott meszet és tejfölt írhasson fel betegeinek, ha netán betérnének hozzá majd rendelőjébe. Rékáék megfogadták, hogy ciprusi módon viselkednek akkor is, ha valamilyen negatív szituba kerülnek.
Utunkat nagyban megkönnyítette, hogy Katzer és Anna már egyszer jártak Cipruson, így nem vesződtünk sokat keresgetéssel.