Kis csapatunk újfent Csőszpusztára látogatott kedves ismerőseinek illetve a Tési-fennsík barlangjainak felkeresése céljából. Rendhagyó módon a hétvége csütörtök estétől szombatig tartott ez alkalommal, mivel vasárnap a 2014-es túravezetői tanfolyam felvételije zajlott, amire többünk is jelentkezett, így ezt a napot erre szánta az egyesület.
Csütörtökön 4 fővel (Katzer, Tamás, Frodó, Zudi) érkezett meg az előőrs az Alba Regia Barlangkutató Állomásra, kisebb iszogatással és egy egyre vaduló sakkmaratonnal ütve el az estét.
Pénteken a rossz idő ellenére - vagyis hát épp azért, mert barlangba akkor kell menni, mikor jól esik - leszálltunk a Csengő- és Bongó-zsombolyokba. Utóbbi barlangban Frodó csiszolhatta épp csak megszerzett beszerelési tudását, eközben a pórul jártak a szúnyogokat nyelték, illetve kockára fagytak. A barlang levegője kissé állot volt ugyan, de Tamás lelkes felfedező útját követve az aktívabbak még így is bejárhatták az összes eldugott apróbb és nagyobb zeget-zugot, melyek bőven akadtak. Frodó ezt még meg is fejelte egy kifelé megejtett eltévedéssel, melynek nem kifejezetten örült, mivel igen sürgető lett volna a dolga, ami miatt kifelé indult :D Hazafelé nem maradt el a szinte kötelező kocsmakör, szerencsénkre hamburger is akadt, így az átázott-átfázott népség kissé töltekezhetett, mielőtt visszaérkeztünk a szállásra. Az este előrehaladtával egyre több Albás jelent meg, majd befutottak a mi embereink is (Gábor, Vince, Krisz). A szokásos jó kedélyű estét követően nyugovóra tértünk.
Videó a hétvégéről: